Tisztelt Látogatónk!

 

A felhívást aláírók messze túlnyomó többsége nevének egyszerű közlésével, vagy rövid tőmondatos formában juttatta kifejezésre egyetértését. Például: „Egyetértek a szöveggel”; „Csatlakozom”; „Támogatom”; „Szeretnék csatlakozni a felhíváshoz”; „A felhívással egyetértek, csatlakozom”; „Teljes szívemmel egyetértek és támogatom a nyilatkozatot!”; „Egyetértek, aláírom”.

 

Némelyek azonban külön is elmondták rövid véleményüket. Úgy gondoltuk, hogy az általuk megfogalmazott szempontok, nemegyszer kifejezetten is elgondolkoztató észrevételek érdekelhetik a Csatlakozókat és a honlap más Olvasóit is. Erre tekintettel ezeket a megnyilatkozásokat az alábbiakban közreadjuk. Tanulságosak azonban azok a lapidáris mondatok is, amelyek elsősorban a csatlakozás belső okairól, a támogatók által közvetített hangulatról, lélektani állapotról, illetve a felhívás fogadtatásáról szólnak. Egy-kettőt ezért ezek közül is beiktatunk az összeállításba.

 

A levélírók neveinek közlését illetően eredetileg úgy szerettünk volna eljárni, hogy az illetőtől megkérjük külön is kifejezett engedélyét sorai nyilvánossá tételéhez. Elképzelésünk azonban (pl. időigényes volta miatt) gyakorlatilag kivitelezhetetlennek bizonyult. (A csatlakozáshoz írott kommentárjellegű sorokról nem állapítható meg, hogy azok csak nekünk szóló „meditációk”, vagy közlésüket is kéri-e az aláíró.) Ezért végül úgy döntöttünk, hogy csak azoknak a neveit tüntetjük fel, akik erre a későbbiekben, soraik olvastán, illetve még nem közölt mondanivalójukat megelőzően, önszántukból kifejezetten is felhatalmazást adnak.

 

A közzétett megnyilatkozásokat csak minimális mértékben szerkesztjük: helyesírás szempontjából igyekszünk egységesíteni a különálló szövegrészeket, a nagyon nyilvánvaló és jelentősebb tartalmi elírásoknál pedig szögletes zárójelben korrekciós figyelmeztetést teszünk.

 

A leveleknek – indokoltnak látszó kivételektől eltekintve – csak a tartalmi részét közöljük (mellőzve a megszólító és üdvözlő szakaszokat). A vélemények közzététele teljesen esetleges: időrendi vagy egyéb szempontot nem követünk.

 

A vélemények közreadását az a rejtett célt is motiválta, hogy az érdeklődők számára további beszélgetési lehetőséget nyissunk. A leveleket erre tekintettel megszámoztuk, és így azok, akik álláspontjukat egy itt közzétett konkrét véleményre visszautalva (is) óhajtanák kifejteni, utalással a hivatkozott levél számára, követhetőbbé tudják tenni gondolatmenetüket.

 

A további vélemények hozzánk való eljuttatásának postacíme a felhíváshoz való csatlakozásra is szolgáló felhivas.3@gmail.com

 

A felhívás kibocsátói nevében is

tisztelettel:

A honlapadminisztráció

 

 

 

 

AZ EDDIG FELDOLGOZOTT LEVEKBEN OLVASHATÓ

KÖZLÉSEK, VÉLEMÉNYEK, KOMMENTÁROK

 

 

  1. „Felhívásukhoz csatlakozom, ezúton is elítélem ifj. Hegedűs Lóránt által kinyilvánítottakat, és mindennemű antiszemitizmust!”

 

  1. „Egyetértek a felhívással; a szellemi és hitélet bemocskolása, a valaha progresszív cselekedeteiről is ismert református egyház beszennyezése, és az iskolázatlan vagy megtévesztett hívők és nem hívők gátlástalan uszítása ellen nem lehet elégszer határozottan fellépni.”

 

  1. „Köszönöm állásfoglalásukat, és csatlakozom felhívásukhoz. Úgy gondolom, hogy az Európai Unió területén nem kaphat támogatást az az egyház, amely mögé bújva papja (itt és most teljes körűen kiterjesztett értelemben alkalmazom ezt a szót) az Önök levelében leírt módon, nyilvánosan szerepel. A 21. században a kirekesztés megengedhetetlen. Aki ezt teszi, saját magát kell, hogy kizárja minden közfunkcióból, minden társadalmi szervezetből, most és itt ideértve az egyházakat is.”

 

  1. „Ha csak egy kicsit is változtat ez a felhívás a jelenlegi, gyűlölettől hangos világon, akkor nem hiába tették közzé a kezdeményezők.”

 

  1. „Szeretnék csatlakozni ifj. Hegedűs Lóránt október 23-án elhangozott beszéde elleni tiltakozáshoz. Hasonló hangnemű beszédeket köztéren utoljára a 40-es években hallhatott az ember. Ne engedjük, hogy újra teret nyerjen e kirekesztő eszme!”

 

  1. „Megnéztem a videót, és egy szónokot láttam, aki körülbelül sincs tisztában szavai jelentésének. Köztársaságról beszél, ahonnan az egyik részt, hamis vád alapján, ki akarja zárni. Szeretetről beszél valakik iránti gyűlölettel. Emberekről, akiket nem tekint embernek. Stb. És, van közönsége. Van, mert az ostobaság közönséges. Pedig bármi helyzetből nem a bűnbak-keresés ostobasága a kiút! Újra kellene olvasni Ortega y Gasset «Tömegek lélektana» c., a 20-as években született dolgozatát [nyilván elírás «A tömegek lázadása» helyett; a levélíró Gustave Le Bon-ra gondolhatott]: Minél nagyobb tömeget viszel az utcára, annál alacsonyabb szinten lehet őket manipulálni. Ez lesz abból, ha egy parlamenti párt, ahelyett hogy választói bölcs képviselőjeként, hozzájárulna az ország továbblépéséhez, az utcáról kezdi támadni azt az intézményt, aminek jobb működést éppen ő gátolja. Azt kiáltja, hogy «Nem én kiáltok, a föld dübörög», miközben a másikat bélyegzi hazugnak. Hogy kinek, és miben van igaza, azt odabent kellene eldönteni. Ha csak nem a parlamentarizmust akarjuk megdönteni. Ne feledjük: ’56 október 23.-án csak abban értettünk egyet, hogy többé nem kell mindenben egyetértenünk. És amiben nem értünk egyet, azt «par lament» fogjuk elintézni. Október 23.-a köztársaságnak, nem pedig egyik, vagy másik félnek ünnepe. Ünnepe az ellentétek egységének, ami maga a Nép, a Nemzet. Semmit sem tanultunk a XX. századból?”

 

  1. A Felhívással egyetértek, támogatom, de nem tartom elégségesnek. Szigorúbb konzekvenciákat várok.”

 

  1. A törekvéssel egyetértek, a tiltakozás szövegét viszont túlzottan visszafogottnak érzem. Hegedűs pontosan tudta, hogy mit csinál. Jobb lett volna azt írni róla, hogy «sehonnani bitang ember», elvégre az is csak idézet. Sőt, eredetileg azt akartam róla mondani: «méltó régi nagy híréhez», csak eltévedtem a sok Petőfi sor között.” (Két református lelkész unokája)

 

  1. „Csatlakoznánk – legalább ha csak ennyit tudunk tenni, akkor megtesszük.”

 

  1. „Csatlakozom a Felhívás a Magyarországi Református Egyházhoz c. nyílt levélhez. Megjegyzem, külön felháborító, hogy épp abban a Szabadság téri templomban követték el ezt a gyalázatot, ahol 1944-ben Éliás József ref. pap mentette az embereket!”

 

  1. „Teljes mértékben egyetértek a felhívással, és csatlakozom az aláírók köréhez. Nem értem, hogy a magyar kormány hogy hunyhat szemet egy ilyen esemény felett.”

 

  1. „Csatlakozom a felhíváshoz. A felháborodáson túl számomra szinte hihetetlen, hogy ma Magyarországon hegedűsök és társaik uszíthatnak.”

 

  1. „Fél órája kaptam egy mailt a kezdeményezésetekről. Pocsok egy szöveg volt az ifjabb Hegedűs beszéde, nem is akartam hinni a fülemnek, hogy ilyet nálunk lehet, ilyenre hajlandó egy egyházfi. Köszönöm a kezdeményezőknek, hogy megfogalmaztátok az én gondolataimat is, és közzétettétek. Támogatom a felhívást a Magyarországi Református Egyház vezetőihez.”

 

  1. „Ezúton csatlakozom az Önök felhívásához a Hegedűs-féle banditizmus ellen.”

 

  1. „Csatlakozom a […] felhíváshoz, mint hívő és a jelenséget mélyen elítélő ember is.”

 

  1. „Tisztelt Felhívók! Mint aktív hívő ref. gyülekezetbe járó (olyan gyülekezetbe, hogy az Isten igéje van a középpontban), teljes mértékben egyetértek a felhívásukkal. Már levelet kezdtem fogalmazni a Ref. Egyház püspökének, hogy hogyan (???) engedheti ezt meg egy bibliai alapon nyugvó egyház vezetése. Az ilyen «lelkészt» azonnali hatállyal fel kellene függeszteniük a szolgálatukból! Remélem, hogy ezt megtörténi, és megtisztul a Magyar Ref. Egyház (is).”

 

  1. A mai napon megjelent Magyar Narancsban olvastam az önök felhívásáról. Csatlakozom a felhíváshoz. Mélyen elítélem az ifjabb Hegedűs-féle «szellemiséget», amely valójában a szellemi értékek teljes hiányára «épül», és megcsúfolása mindannak, amelyre társadalmunk támaszkodik. Szégyen, hogy a XXI. században akadnak még olyan honfitársaink, akik ezt a történelem szemétdombjáról előkotort gyalázatos eszmét komolyan veszik.”

 

  1. „Szeretnék csatlakozni az Önök által meghirdetett programhoz! A cikkben írt «Nem állítjuk, hogy ifj. Hegedűs tudatában volt saját szavai, akár az engedélyével felolvasott szövegrészek súlyának, az előadott gondolatok alpáriságának.» kitétellel nem értek egyet, szerintem nagyon is tudatosan használta az idézetet.”

 

  1. „Szeretnék csatlakozni felhívásukhoz. Még talán annyit tennék hozzá: Ha ifj. Hegedűs Lóránt nem volt tudatában annak, hogy mit csinál (amire csak akkor látok esélyt, ha mentális okok miatt képtelen felelősséggel cselekedni), akkor hogy lehet lelkipásztora bárkinek is? Bár ez sántít, tekintve temérdek írott és szóbeli megnyilatkozásaiban rejlő szándékot, és akaratot.”

 

  1. „Köszönettel csatlakozom felhívásukhoz!”

 

  1. „Ifj. Hegedűs rasszista, antiszemita, antidemokratikus beszéde, és a Református Egyház sunyi hallgatása miatt tiltakozom”.

 

  1. „Csatlakozom a levél írójához, én talán keményebben fogalmaztam volna.”

 

  1. „Felháborító és félelmetes ez az uszító antiszemitizmus, aláírásommal szeretnék hozzájárulni a felhíváshoz.”

 

  1. „Elítélem ifj. Hegedűs Lóránt lelkészhez méltatlan megnyilvánulásait.”

 

  1. „Felhívásukban foglaltakkal teljesen egyetértünk, és kezdeményezésüket őszinte szívvel támogatjuk.”

 

  1. „Hegedűs Loránt antiszemita tevékenysége elleni nyilatkozatukhoz csatlakozom”.

 

  1. „Ifj. Hegedűs Lóránt és társai eszmei garázdálkodásai elleni fellépésükkel maximálisan egyetértek: felhivásukhoz őszinte meggyőződéssel, minden részletével egyetértve csatlakozom”.

 

  1. „Magyarországon élő református állampolgárként szégyellem magamat ifj. Hegedűs Lóránt gyűlölködő magatartása és tevékenysége miatt. A felhívással egyetértve csatlakozni kívánok az aláírók közé.”

 

  1. „Tisztelettel közlöm, hogy támogatom a felhívást, amely annak kinyilatkoztatására kéri a Református Egyház vezetőségét, hogy az ifj. Hegedűs Lóránt közreműködésével és felügyeletével a Szabadság téri Református Egyházközség temploma térségében október 23-án történtek antiszemita áthallásai vallási intézményben tűrhetetlenek. Azt a megjegyzést teszem még, hogy másutt is azok. A magyarság szörnyű véráldozattal nyerte el az erkölcsi jogot arra, hogy az effajta akciókat kultúrájának körében ne tűrje meg. Én is tiltakozom magyarságom Hegedűs Lóránt és eszmetársai általi meggyalázása miatt.”

 

  1. „Egyetértek a felhívásukkal, s különös örömömre szolgál, hogy a kritikát a protestáns egyház fogalmazza meg.”

 

  1. „Ha az ilyen viselkedésen nem lesz változás, az ország sok barátot fog elveszteni.” (Anonim vélemény)

 

  1. „Egyetértek a felhívásban foglaltakkal, várom az Egyház félreérthetetlen, egyértelmű kritikáját és intézkedését a hasonló esetek megismétlődésének elkerülése érdekében.”

 

  1. „Az Önök által indított felhívást a Magyarországi Református Egyház vezetőihez köszönöm, aláírom.”

 

  1. „Természetesen egyetértek [X.Y.] úr által hozzám küldött tiltakozójegyzék tartalmával, amit a Wesley János Lelkészképző Főiskola Theológus és Lelkész Szak, illetve tanárai és vendégtanárai foglaltak írásba. Én is, mint minden tisztességes ember, mélységesen elítélem az ilyesfajta szélsőséges, jobboldali megnyilvánulásokat. Pláne, ha a hazámból érkeznek ilyen és ezekhez hasonló hírek.”

 

  1. „Csatlakozni szeretnék a […] felhíváshoz. Köszönöm, hogy felemelitek a szavatokat az antiszemitizmus ellen!”

 

  1. „Köszönöm a kezdeményezést, saját nevemben is történt. Csatlakozom a MRE felhívásához, illetve a tiltakozókhoz.”

 

  1. „Köszönettel csatlakozom felhívásukhoz!”

 

  1. „Tisztelt kezdeményezők, természetesen egyetértek.”

 

  1. „Az És-ben olvastam a Felhívás szövegét. Amióta láttam az ominózus felvételt a Szabadság téren, úgy érzem, fontos, hogy azok is hallassák a hangjukat, akik mélységesen elítélnek minden ilyen, és ehhez hasonló antiszemita, kirekesztő, uszító megnyilvánulást. Édesanyámat és nagymamámat Victor János, a Szabadság téri Református Templom lelkésze és családja bujtatta a fasiszták elől Szabadság téri templomban! Őseim eleget féltek, nem akarok és nem vagyok hajlandó félelemben élni! Csatlakozom a felhíváshoz.”

 

  1. A Magyar Református Egyház vezetése hosszú ideje tűri (támogatja?) id. és ifj. Hegedűs Lóránt nacionalista, soviniszta, antiszemita üzelmeit, az október 23-i «irodalomórájuk» csak egy volt a sorban. Jó lenne, ha hihetnénk, hogy az utolsó volt – bár erre kevés az esély. Valószínűbb, hogy újra kiadják Szabó Dezső Elsodort falu című opusát, a nép nagyobb épülésére.”

 

  1. Hahó Fiúk! Maximális szimpátia, és támogatásom! Tényleg grat.! Köszönöm minden (még) gondolkodó nevében! szeretettel: […] (u.i.: ha elnézitek, beajánlottam a blog-oldalunkra a felhívásotokat.) [Lásd:] magyarugar.blog.hu

 

  1. „Ezennel csatlakozunk a zsidóellenes uszítás elleni tiltakozáshoz ifj. Hegedűs és társai ellen.”

 

  1. „Köszönöm, hogy elindították ezt a felhívást: azoknak is hallatniuk kell a hangjukat, akik nem szoktak handabandázni, árpádsávos zászlókat lobogtatni, tojást dobálni, fenyegetőzni, habos szájjal ordítozni (persze szigorúan a krisztusi szeretet jegyében). És nagyon egyetértek azzal, hogy a felhívás a Magyarországi Református Egyház vezetőihez szól: nem ifj. Hegedűs Lóránt a veszélyes, ő egy szerencsétlen, beteg lelkületű ember, ki tudja, miféle frusztrációit próbálja évek óta kompenzálni – az egyháza viszont még egyetlen egyszer se mondta ki, hogy nem ért egyet vele, nem helyesli a ténykedését. Annakidején, a «rekeszd ki őket... »-beszéde után is elkenték a dolgot azzal, hogy általánosságban, a konkrét név és eset fölemlítése nélkül annyit mondtak: nem helyes, ha egy papnak politikai jellegű megnyilvánulásai vannak. – Talán most végre megszólal az egyház is – de ahhoz előbb az egyház lelkiismeretének kell megszólalnia... Talán ez a mostani eset ráébreszti, hogy végre el kellene gondolkoznia a dolgon, aztán elvszerű, világos nyilatkozatot adni ki arról, miként értékeli a Magyarországi Református Egyház ifj. Hegedűs Lóránt mostani beszédét és általában a tevékenységét, az antiszemitizmus egyre arcátlanabb megnyilvánulásait, egyáltalán: magát az antiszemitizmust. Minél tovább halogatja, annál többet veszít a tisztességéből maga az egyház.”

 

  1. „Tisztelet a felhívás kezdeményezőinek. Az ÉS-ből értesültem a kezdeményezésről, amelynek azért örülök, mert féltem az esemény válasz nélkül marad, mint ma megannyi gyalázat. Az esemény, ill. az ott elhangzottak mélységesen felháborítottak. Miért vagyunk személy szerint némák, miért nem merünk megszólalni? Milyen borzalom alakul itt lappangva?”

 

  1. „Csatlakozom a Felhívást közreadókhoz. Református vallású emberként régóta felháborítónak tartom ifj. Hegedűs Lóránt tevékenységét. Az utóbbi években eltávolodtam az egyházamtól, és ebben ifj. Hegedűsnek, valamint a Magyarországi Református Egyház nevében történő, erősen vitatható lelkészi fellépéseknek (lsd. magyar gárda, nem vagyok hajlandó nagybetűvel írni) igen nagy szerepük volt. Keresztyén emberként hiszem és vallom, hogy minden ember egyenlő, és elutasítom a gyűlölködést és a kirekesztő gondolatokat.”

 

  1. „Férjem, négy gyermekem és tíz unokám nevében is elvárom egyházam egyértelmű elhatárolódását ifj. Hegedűs nézeteitől.”

 

  1. „Maximálisan egyet értek és csatlakozom a felhíváshoz. Rendkívüli örömmel fogadtam a kezdeményezésüket!”

 

  1. „Már évekkel ezelőtt meg kellett volna írniuk ezt a felhívást!!! Most, hogy végre megtörtént, örömmel csatlakozom felhívásukhoz, amely elítéli az ifj. Hegedűs Lóránt (illetve még sokak) által kinyilvánítottakat, és mindennemű antiszemitizmust! Teszem ezt azért, mert őszintén hiszem, ha végre a normális emberek is hangot adnak nemtetszésüknek, és mélyen elítélik a hasonló beszédek elkövetőit; talán valami megváltozik közéletünkben, a mindennapok párbeszédében. Remélem hozzám és oly sok emberhez hasonlóan a református egyház is kilép végre a hallgatás álságos ajtaja mögül, és megteszi azt amit már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennie.”

 

  1. „Jó napot kívánunk! Az ÉS c. újságban megjelent felhívást támogatjuk. A szöveggel teljes mértékben egyetértünk! Több ilyenre lenne szükség!”

 

  1. „Vigyázó szemetek Prágára vessétek! Vajon mikor lesz nekünk Miroslav Vlk-unk. Sokára Uram, sokára... Ha lehetne ezerszer küldeném el: EGYETÉRTEK!!!!” [Első levél]; „Elnézést, de a felháborodástól elfelejtettem a nevemet leírni, tehát: […] [Második levél]

 

  1. „Az antiszemitizmus ellen tiltakozva a felhíváshoz aláírásommal csatlakozom.”

 

  1. „Feltétlenül csatlakoznom kell a gyűlöletbeszéd, az antiszemitizmus, a rasszizmus ellen! Minden normálisan gondolkozó embernek kötelessége határozottan elutasítani és fellépni ellene!”

 

  1. „Kicsit megkésve, de szeretnék csatlakozni a felhíváshoz és beállni az aláírók sorába. Köszönöm, hogy eddig is kiálltak a néma tömegek helyett az ilyen ordas eszmék ellen. Attól tartok csak, hogy ez még kezdetnek is kevés. De ez a minimum, amit fel kell vállalnunk.”

 

  1. „Csatlakozom a Felhívás aláíróihoz. Örülök, hogy vannak, akik hallatják szavukat, míg a többség csendben úgy tesz, mintha minden rendben lenne.”

 

  1. …újabb ok, ami miatt szégyellnem kell magyar voltomat külföldi barátaim (és saját magam) előtt – köszönhetően egy létszámra jelentéktelen, szánalmas kis csürhének. Megint. Furcsállom, hogy egy ilyen esemény kapcsán az érintett lelkészt a református egyház nem zárja ki azonnali hatállyal a sorából. Jelzésértékű.”

 

  1. „Gratulálok a kezdeményezésükhöz, maximálisan egyetértek a felhívásukkal. Csatlakozom a Felhíváshoz […]”.

 

  1. „Csatlakozom, és mélységesen felháborít.”

 

  1. „Csatlakozom a felhíváshoz azzal, hogy semmivel sem kisebb a hivatalos egyház és benne sunyin hallgató püspökeink felelőssége, mint ifj. Hegedűsé. Nem beszélhetne így, ha nem tudná maga mögött évek óta az egyház vezetőinek egyetértését. Ma szégyen Magyarországon reformátusnak lenni. Az egyház inkább Jézus Krisztustól határolódik el, mint a Hegedűs családtól és «az igaz magyaroktól». Javaslatom egy új felhívásra: addig nem ajánljuk fel adónk egy százalékát a református egyháznak, amíg nem látunk őszinte szégyent és elhatárolódást püspökeinktől. (ŐSZINTÉT nem fogunk látni!) Csodálatos lenne, ha ez a fellépés az ökumenét szolgálná.”

 

  1. „Csatlakozom a felhívásukhoz, mert szerintem a legnagyobb veszélyt nem ifj. Hegedűs elfogadhatatlan  megnyilvánulásai jelentik, hanem az, ha a csendes többség gyávaságból vagy közömbösségből hallgat. Az egyházak vezetőinek is komolyan el kellene gondolkodniuk ezen.”

 

  1. „Tisztelt Hölgyeim és Uraim, megdöbbenésemet és tiltakozásomat szeretném a történtekkel kapcsolatban kifejezni. Örömömre szolgál kezdeményezett akciójuk, és csatlakozom a felhíváshoz.”

 

  1. „«Mit den Stimmen aller Fraktionen hat der deutsche Bundestag am 11. Dezember 2003 folgende Erklärung zum Kampf gegen den Antisemitismus verabschiedet:

 

1. Der Deutsche Bundestag verurteilt jede Form des Antisemitismus. Antisemitisches Denken, Reden und Handeln haben keinen Platz in Deutschland.

 

2. Antisemitismus war der geistige Nährboden für die beispiellose von Deutschland ausgegangene Verfolgung und Ermordung der europäischen Juden. Wir haben die besondere Verantwortung, die Erinnerung an den Holocaust und das Gedenken an die Opfer wach zu halten. Wir müssen uns auch künftig mit seinen Ursachen und Folgen auseinander setzen und die Wiederholung einer solchen Entwicklung ausschließen. Die Erinnerung an das Geschehene ist Teil unserer nationalen Identität.

 

3. Wir dürfen uns niemals daran gewöhnen, dass in Deutschland Jahrzehnte nach der Niederwerfung des Nationalsozialismus für jüdische Bürger und ihre Einrichtungen noch immer ein erhebliches Gefahrenrisiko besteht und beispielsweise die Grundsteinlegung für das jüdische Gemeindezentrum in München am 9. November 2003 nur unter schärfsten Sicherheitsmaßnahmen stattfinden konnte.

 

4. Der Deutsche Bundestag beobachtet mit großer Sorge, dass antisemitische Ressentiments nicht nur bei Randgruppen, sondern weit in die Gesellschaft hinein spürbar sind. Wer Stereotype und Versatzstücke nationalsozialistischer Propaganda aufnimmt und neu zusammenfügt, wer 'die Juden' sprachlich ausbürgert, indem er sie 'den Deutschen' gegenüberstellt und sie damit zu Fremden im eigenen Land macht, wer die Ermordung der europäischen Juden relativiert, steht außerhalb der demokratischen Wertegemeinschaft.

 

5. Unsere Pflicht ist es, antisemitisches Denken, Reden und Handeln zu bekämpfen. Dabei ist das Engagement jedes Einzelnen gefordert. Wir wollen in Deutschland die Kultur der Verständigung und des Verstehens ausbauen. Das friedliche Zusammenleben von Menschen unterschiedlicher Religionszugehörigkeit muss so selbstverständlich sein, dass Bürger jüdischen Glaubens ohne Angst in Deutschland ihre Heimat haben. Kampf gegen Antisemitismus, Rassismus und Diskriminierung von Minderheiten ist eine Sache der gesamten Gesellschaft. Wo nötig, muss Antisemitismus mit allen Mitteln des demokratischen Rechtsstaates auch von Polizei und Justiz bekämpft werden.

 

6. Bildung und Erziehung müssen bei ihrer Aufklärungsarbeit in Familie, Schule und Gesellschaft die Fähigkeit vermitteln, Antisemitismus in seinen vielfältigen Erscheinungsformen zu erkennen und ihm im Alltag entgegenzutreten. Der herausragende Beitrag, den jüdische Bürger zur Entwicklung von Wirtschaft, Wissenschaft und Kultur in Deutschland geleistet haben, muss stärker ins Bewusstsein gerückt werden. Der Deutsche Bundestag unterstützt alle Initiativen, die zur Vermittlung von Wissen über die deutsch-jüdische Geschichte beitragen und deutlich machen, dass jüdische Kultur ein bedeutender Teil unseres Landes war und ist.

 

7. Die große Mehrheit der Menschen in Deutschland lehnt Antisemitismus entschieden ab. Sie weiß: Antisemitismus, Rassismus und die Diskriminierung von Minderheiten vergiften das gesellschaftliche Zusammenleben. Der Bundestag bekräftigt den Appell des Bundespräsidenten Richard von Weizsäcker vom 8. Mai 1985: ’Lassen Sie sich nicht hineintreiben in Feindschaft und Hass gegen andere Menschen, gegen Russen oder Amerikaner, gegen Juden oder Türken, gegen Alternative oder Konservative, gegen Schwarz oder Weiß. Lernen Sie miteinander zu leben, nicht gegeneinander. Lassen Sie uns als demokratisch gewählte Politiker dies immer wieder beherzigen und ein Beispiel geben. Ehren wir die Freiheit. Arbeiten wir für den Frieden. Halten wir uns an das Recht. Dienen wir unseren inneren Maßstäben der Gerechtigkeit.’»

 

Ennek szellemében elítélek mindenfajta antiszemita és rasszista gondolkodást, beszédet és cselekedetet!”

 

  1. „Mint református, akinek édesanyja 1945-ben, deportálása után hazaérkezve, minden hozzátartozóját elveszítve, házasságkötése alkalmával tért át a református hitre, és reformátusnak kereszteltette, és nevelte mindhárom gyermekét - mélyen egyetértek a felhívást közzétevőkre, és testvéreimmel együtt köszönettel csatlakozom hozzájuk.”

 

  1. RÉSZLETEK Czene Gábor „«A probléma elsősorban a mienk». Református hívők tiltakozása ifjabb Hegedűs Lóránt ellen” című írásából: „Újabb tiltakozó felhívás született ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész ellen. Ezúttal református hívők egy csoportja nyilvánította ki azt a meggyőződését, hogy a társadalomban nincs helye gyűlöletkeltő, kirekesztő és antiszemita megnyilvánulásoknak. […] Református hívők egy csoportja úgy érezte, hogy külön is meg kell szólalnia. A napokban ezért újabb állásfoglalás született, hangsúlyozva: «Valljuk, hogy társadalmunkban semmilyen szinten nincs helye gyűlöletkeltő, kirekesztő, antiszemita megnyilvánulásoknak. És hisszük, hogy mindezek teljességgel ellentmondanak Isten szent Igéjének.» [–] A nyílt levél szerint a református hívőknek – tekintettel ifjabb Hegedűs egyházi hovatartozására – másoknál határozottabban kell kifejezniük véleményüket. Hisz «a probléma elsősorban a mienk», és «felelősök vagyunk érte, hogy ilyen gondolatok és ilyen eszmék bármilyen módon a mi egyházunkhoz kapcsolódhattak». A református aláírók Bogárdi Szabó Istvánhoz, a dunamelléki református egyházkerület püspökéhez fordultak, kérve, hogy foglaljon állást. [–] Bogárdi Szabó István püspök lapunknak elmondta, hogy egyik felhívást sem küldték el neki, így véleményt se tud mondani róluk. Az ifjabb Hegedűs Lóránt ellen indult korábbi vizsgálat a püspök tudomása szerint még folyamatban van. (Tavasszal a Szabadság téri gyülekezet székhelyén tartott könyvbemutatót David Irving, a holokausztot tagadó, több országból is kitiltott brit.) Bogárdi Szabó István hangsúlyozta: a református egyházban független bíróságok működnek, ezek munkájába a püspök sem avatkozhat bele. [–] A Magyar Antifasiszta Liga ugyanakkor szeretné elérni, hogy a Szabadság téri templomból az egyház illetékesei távolítsák el Horthy Miklós, Szabó Dezső és Wass Albert október 23-án felavatott szobrát.” Népszabadság, 2007. november 17. (LXV. évf., 268/2. sz.) 3. = http://nol.hu/cikk/471685/)

 

  1. Egy értelmes felhívás. 2007.11.08. Aki még nem találkozott volna a felhívással, annak itt az ideje, hogy végigolvassa. És ha már egyet is ért vele, akkor az alanti email címre dobjon egy rövid levelet. A szememben nagyot nő a református egyház, ha támogatja a Wesley János Lelkészképző Főiskola gondolkodóinak kezdeményezését, és mondjuk, ha nem is fosztja meg, de legalább elküldi misszionáriusnak Lórit, amilyen messze lehet, min. Timbuktuba. Egyelőre álmodni se merek (pedig be jó lenne), ha az oly türelmes nagyegyházak (főként a róm. kat.) végre magához kapna, és soraiból jól kirugdalná az oda nem valókat. Templomban-politizáló-nem-szavazol-ide-oda-nem-gyónsz-nálam féléket, amolyan egyházi-iskolában-Trianont-szidó-zsidózó kergéket. Mert jól van, jól van (és ez a felhívás szövegében kissé hibádzik), Lóri nem tudta, mit beszél, de akkor egy megzápult agyú félhülye hogy lehet akárkinek lelkipászt.[-a]? Egyébiránt: már MIÉP-es szerepvállalásakor el kellett volna gondolkodni, milyen ember ez a Lóri, vagy urambocsá, egy cikkét elolvasni a páratlan sajtótermék Magyar Fórumban.” (http://magyarugar.blog.hu/)

 

  1. „Hívő reformátusként csatlakozom a felhíváshoz. Annak idején keresztényként vettem részt a Magyar Gárda avatása elleni tiltakozáson – és felháborodva tapasztaltam utána a ref. egyház vezetőségének közönyös reakcióit a zászlót megáldó ref. lelkész ügyében. Az ugyanis nem elhatárolódás, hogy kijelentik: Csuka Tamást ugyan nem ők küldték oda. Sajnos egy népegyházban nem lehet mit kezdeni a magukat kereszténynek vallók hitetlenségből és tudatlanságból fakadó antiszemitizmusával. Ők mindig ott lesznek, akiknek a templomba járás pusztán egy vasárnapi program, a keresztény szó pedig annak a jelzésére szolgál csak, hogy ők nem zsidók. A megtérteken viszont ismeretterjesztéssel lehet és kell is segíteni – jómagam is úgy lettem Izrael-barát, hogy különböző keresztény kiadványok segítségével (Evangéliumi Kiadó-, KIA-, Éjféli Kiáltás- kiadványok) megértettem Izrael és a zsidók szerepét az Üdvtörténetben és a világtörténelemben – Ábrahámtól a végidőkig. Szilárdan vallom, hogy keresztény ember nem lehet más, mint Izrael és a zsidók barátja, mert ez az Istennek tetsző dolog. Tiltakozom tehát nem csak az egyházban megnyilvánuló nyílt antiszemitizmus, hanem az ezzel szembeni közöny ellen is. Mi köze van az igazságnak a hamissághoz? Döntsük el végre, mi a keresztény morál: félrenézni – vagy szót emelni? Végre egyszer már?”

 

  1. „Soha semmilyen listát még nem írtam alá, mert elvben nem hiszek az ilyesmiben. Ez a lista azonban kivétel, erről nem lehet lemaradni. Úgy mondja ezt az angol – igen találóan –: Stand up and be counted.”

 

  1. „Tisztelt Kezdeményezők! A felhívásban foglaltakkal messzemenően egyetértek. Csatlakozom az aláírókhoz. Köszönöm, hogy megkerestek.”
  2. „Egy idézettel csatlakozom: Illyés Gyula:A reformáció genfi emlékműve előtt. «...Kálvin, Knox, Farel, Béza! S bika-fővel a hadra kelt hit zord hadnagyai,... Fölhúzódtam a kert felé, a fákig, s lelkemben is hűs tárgyilagosságig.»”